A szenvedélybetegségekről szóló szakirodalom ma már egyértelműen kimondja, hogy senki sem egyedül beteg a szenvedélybeteg családokban. Ha valaki függő, akkor minden családtag érintett lesz, ha akarja, ha nem. A család életét döntően a szülő szenvedélybetegsége alakítja. A különböző függőségek, mint az alkohol- vagy drogfüggőség, játékszenvedély, munkaalkoholizmus, anorexia vagy túlzásba vitt testedzés más és más módon hatnak a családokra, ugyanakkor nagyon sok közös van abban, ahogy a gyerekek megélik szüleik függőségét. A család harcol, a családtagok próbálják útját állni a mindennap jelenvaló pusztításnak, miközben állandóan bizonygatják, hogy tulajdonképpen minden rendben van. Ez rengeteg zavart és nehézséget okoz a családtagokban, főleg a gyerekekben. A hozzátartozók elveszítik tájékozódásukat, nem tudják, miben élnek. Ez pedig súlyos identitás-problémát okozhat az utódokban. A bizonytalan eredet bizonytalan jövőt hozhat számukra. 

 

A szenvedélyfüggő család fontos ismérve, hogy az egész család működését a függő állapota, hangulata határozza meg: róla, illetve betegségéről szól minden. A családtagok gondolatainak jórésze akörül forog, vajon ivott-e, evett-e, mennyit ivott, kicsit vagy sokat, kedves lesz-e vagy erőszakos, durva a függő, milyen állapotban lesz, mire hazaérnek stb., vagyis, hogy mire számíthatnak aznap tőle, milyen nehézségekkel kell aznap megküzdeniük.

 

Gyakori, hogy ezek a családok szégyellik a családban lévő szenvedélybetegséget, ezért tagadják a problémáikat, sőt sokszor nagyon igyekeznek úgy tenni, mintha semmi különösebb baj nem lenne az életükben, minden erejükkel törekszenek a normalitás látszatának fenntartására. A társadalom hibáztató hozzáállása és a család tagadása odavezet, hogy a szenvedélyfüggő családok sok esetben nem kérnek segítséget szenvedéseik enyhítésére, növelve ezzel annak valószínűségét, hogy a családban amúgy is gyakorta jelenlévő más függőségek és betegségek megjelenésének valószínűsége tovább nő, illetve a szenvedély- vagy más betegségek (pl. depresszió, személyiségzavar, kényszerbetegségek) generációról generációra továbbadódnak. 

 

A szenvedélybeteg családok gyakran zártak, csak olyan emberekkel hajlandóak kapcsolatot tartani, akik hajlandóak megtartani a titkot, akik együttműködnek a normalitás látszatának fenntartásában. A függő szülők gyermekeinek esetében ezért gyakran rejtve marad mások előtt, mi az, amit valójában éreznek vagy gondolnak. Magányosnak, elhagyatottnak érzik magukat. Fáradságos és hosszú folyamat, amíg ebből a zártságból, merevségből megtalálják a kivezető utat. 

 

A szenvedélybeteg családban a mindennapi krízisekkel való megküzdés jelenti a normalitást. A szélsőségeket ártalmatlannak minősítik vagy bagatellizálják. A családban bizonytalanság és káosz uralkodik. A gyerekeket még érett felnőttkorukban is elfogja a bizonytalanság: összeszorul a gyomruk pl. hazaérkezéskor az ajtó előtt vagy mikor kulcs csörren a zárban. Ha a harc és a káosz évekig, évtizedekig tart, elviselhetetlenné válhat, és gyakran ez hozhat irányváltást a család életében.

 

A tapasztalatok szerint a szenvedélybeteg családokban a szenvedély hatására a betegek olyan dolgokat is megtesznek, amit józanul mélyen szégyellenének és abszolút visszautasítanának. A legtöbb szenvedélybeteg családban káosz uralkodik, ez leginkább a háztartáson látszik. A függőség gyakran jár erőszakkal és visszaéléssel, különösen az érzelmi visszaélés a gyakori. Hogy a káoszon úrrá legyenek, a bűnök elkövetését megakadályozzák, sok ilyen család szélsőséges, kényszeres ellenőrzés mellett éli mindennapjait, pl. túl merev napirendet tartanak, és kommunikációjuk nagyrészét egymás ellenőrzése uralja. A kontroll ebben az esetben a mértéktelenség ellenpólusa. Az érintett családok nem tudják, hogy a szenvedésükből a kiutat nem a kontroll jelenti, hanem az érzelmekről, a hiányokról való nyílt kommunikáció. A szemrehányások, a szóbeli és testi erőszak a mély kétségbeesés, a bajokkal szembeni tehetetlenség folyományai. A feladat a veszteségek elgyászolása és a változtatás.

Burai Ilona

 

Felhasznált irodalom: Waltraut Barnowski-Geiser: Apa, anya, pia

                                    Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei MÉGIS a

                                    boldogságot