Gyermekkori sémáink hatása párkapcsolatainkra olyan, mintha felépített síneken mozognánk. Gyerekkortól kezdve a magunkról és a másokkal való viszonyunkról létrehozott tudást sémák formájában tároljuk. A sémák gondolatainkból, érzéseinkből, testi érzeteinkből és emlékeinkből tevődnek össze. Ha valaki például gyerekkorában azt tapasztalja, hogy az anya, vagy mások bántják, cserben hagyják őt, akkor szépen lassan az ún. bizalmatlansági sémája kezd megerősödni benne. Amikor felnőtté válik és találkozik valakivel, aki fontos számára, a bizalmatlansági sémáját kezdi magában aktiválni. Azt hiszi, ez az ember is be fogja csapni, el fogja hagyni, s akár testi tünetekben is – mint pl. szorongásos tünetek, fejfájás, rosszullétek – eluralkodik rajta ez a séma. Közben korábbi traumatizált helyzetek emlékei elevenednek fel, sokszor tudattalanul.

A sémák többsége gyerekkori, serdülőkori kielégítetlen érzelmi szükségletekből és a nem kielégítő kötődési mintákból adódik. Ezek a sémák rögzülnek, az idő során már nehezen változtathatók, a további rossz tapasztalatok miatt továbberősödnek. A jó tapasztalatokat pedig sokkal nehezebben tudja már az ember beépíteni. Minden séma mögött a félelmünk áll. Félelem az egyedülléttől, félelem az esetleges sérülésektől, a folyamatos megalázottságtól és szégyenérzettől, félelem az öleléstől, intimitástól.

Azokban a felnőttekben például, akiket gyerekkorukban az egyik vagy mindkét szülő elhagyott, mert elváltak, meghaltak, vagy akkor is , ha csak szimbolikusan hagyták el őket, az elhagyatottság, instabilitás sémája fog lassan felépülni. Ők felnőttkorukban későbbi kapcsolataikban is hasonlóképpen elhagyatottnak érzik magukat. Van, mikor ez az érzésük megalapozott, mert valahogy tudat alatt mindig ilyen társat választanak maguknak, de van olyan, amikor ők maguk észlelik irreálisan, torz módon a másikat, mert a sémáikat működtetik.

Hasonló módon működik a csökkentértékűség és szégyen sémája. Ez működik a háttérben, amikor valaki azt érzi, nem olyan okos, kevésbé szép és szeretetre méltó, mint a másik. Ezt a sémát követő ember attól fél, hogy a másik nem fogja szeretni, vagy elhagyja őt, ha nem rendelődik alá. Az önfeláldozás sémája sem ismeretlen sokak számára. Ők feláldozzák saját szükségleteiket és benne ragadnak a kapcsolatban csak azért, mert félnek attól, hogy a másiknak rossz lesz és a másik igényeit mindig előrébb valónak tartják sajátjuknál.

Janovszki Gabriella