Lassan, de biztosan megérkeztünk az öndetermináció elméletét bemutató cikksorozat harmadik, befejező részéhez, amely a kapcsolódás szükségletéről szól. Felidézésképpen az öndetermináció elmélete szerint az ember egészséges, kiegyensúlyozott fejlődéséhez és működéséhez három alapvető pszichológiai szükséglet, az autonómia, a kompetencia és a kapcsolódás igényének egyidejű kielégülésére van szükség. Ha a Kedves Olvasó szeretné egyben látni a három cikket, ezen a két linken megtalálja az előző részeket:

http://www.lelekkozpont.hu/multimedia-archive/miert-fontos-az-autonomia-erzese/

http://www.lelekkozpont.hu/multimedia-archive/ha_kompetens_vagyok_ertekes_vagyok/

 

Visszatérve a kapcsolódás szükségletéhez, lássuk, mit értünk pontosan alatta! A minőségi kapcsolódást, azaz a szereteten, támogatáson és tiszteleten alapuló viszonyt másokkal. Tehát ha vannak körülöttem emberek, bejárok egy munkahelyre, ahol szót váltok a kollégákkal, ügyfelekkel, részt veszek a vasárnapi családi ebéden, még nem jelenti azt, hogy kielégítettem a kapcsolódási szükségletemet, sőt, önmagában az sem, ha van párkapcsolatom – amennyiben ezek felszínes, netán kihasználó viszonyok. Azonban ha rendelkezem átlagosan 3-4 kölcsönösen támogató, egymás elfogadásán alapuló emberi kapcsolattal, nagy valószínűséggel átélem a lelki egyensúlyom fenntartásához szükséges szeretetet és kapcsolódás-érzést. Ettől még maradhatnak hiányaim, például ha ezek közül hiányzik a párkapcsolat, joggal vágyakozhatok utána. Összességében mégis elmondható, hogy ha van néhány jó emberem, akinek elmesélhetem a sikereimet, akikkel megoszthatom a bánatomat, és mindezt képesek ítélkezés nélkül befogadni, ráadásul akkor is számíthatok rájuk, ha valamilyen gyakorlati teendőben segítségre szorulok, már nem vagyok elveszve. Ugyanígy fontos, hogy mindezt én is nyújthassam nekik, mert túlzott egyoldalúság esetén kialakulhat az Áldozat-Megmentő játszma, amelyben hosszútávon senki sem érzi jól magát, és nagy eséllyel előbb-utóbb Üldözővé válik, azaz elkezd neheztelni segítőjére, akivel szemben egyre kiszolgáltatottabbnak érzi magát, vagy fordított helyzetben egyre terhesebbnek érzi a másik fél gyámolítását, támogatását, amelyért nem kap viszonzást. (Az idézett nagybetűs elnevezések a tranzakcióanalízis elméletében leírt drámaháromszögből származnak.)

A szeretetkapcsolat definiálása nem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillantásra tűnik. M. Scott Peck pszichiáter szerint a szeretet sokkal inkább tett és cselekvés, mint érzelem, méghozzá akaratlagos cselekvés, tudatos döntés eredménye. Ha egy párkapcsolat pusztán a szerelem érzésére épül, törvényszerűen megromlik vagy véget ér, amint ez az érzés megszűnik, márpedig előbb-utóbb természetéből következően ez fog vele történni. Csak akkor képes hosszú időn keresztül fennmaradni és a partnerek változásaihoz rugalmasan igazodva megújulni a kötelék, ha a szerelem érzésének csökkenésével párhuzamosan felépül a kettőjük közti szeretet, amely látja a másik embert a maga valójában, erényeivel, hibáival, vágyaival, törekvéseivel, sebzettségével együtt, és így egyben képes igent mondani rá. Peck szerint a szeretet jellemzői között nagy hangsúllyal szerepel az önfegyelem, a felelősségvállalás, a türelem, a figyelem, és az erőfeszítés. Nem hangzik valami romantikusan, igaz?

Ugyanakkor kiegyensúlyozott szeretetkapcsolat nem képzelhető el önmagunk szeretete nélkül. Nem tudunk adni, ha mi magunk nem kapunk! Ha nem remélhetünk valós viszonzást egy egyenrangúnak vélt kapcsolatban, inkább csak bántást, kritikát, elégedetlenséget vagy közömbösséget tapasztalunk a másik részéről, hiába állítja szóban, hogy szeret, joggal gyanakodhatunk, hogy itt valami másról van szó. Amikor egy ilyen viszonyban benne maradunk, nem a szeretet vezérel: sokkal valószínűbb, hogy egyfajta függőség, a fájdalom és a szeretet összefonódása korai tapasztalatainkban, amelyet a mai napig nem tudtunk szétválasztani, a szeretet helyett elérhető pót-kielégülések besöprése (lám, én még ezt is kibírom, annyira szeretem!) motivál tudattalanul. Így viszont nem adunk lehetőséget sem magunknak, sem a társunknak arra, hogy a zsákutcából kihátrálva új utakat keressünk, amelyek a valódi szeretetre való képesség megtanulásához vezethetnek.

Amint látszik, a szeretet képessége sok esetben korrekcióra szorul, sőt, hiányzó készségek elsajátítását igényli. Egy önismereti folyamatban feltérképezhetőek ezek a hiányok, és a segítő szakember értő figyelme, támogatása által megteremtett biztonságos közegben lehetőség nyílik a gyakorlásra, tanulásra. Egy példa klienseim történetei közül:

• A kiinduló helyzet: párkapcsolati krízis, amelyben a másik fél évek óta lappangó elégedetlensége tört felszínre az érzésekkel kapcsolatos kommunikáció hiányosságai miatt. Kliensem eleinte igyekezett egyoldalúan kiszolgálni párja elvárásait, és annak ellenére, hogy jó ideig nem tapasztalt viszonzást, kitartott. Ezzel párhuzamosan felismerte, hogy gyakran automatikusan háttérbe szorítja a saját igényeit, és túlzott felelősséget vállal egy helyzet megoldásáért, melynek következtében kihasználják, esetenként bűnbaknak kiáltják ki. Elkezdett határokat húzni, és többet tenni saját igényei kielégítésért, miközben azt is megtapasztalta, hogy érzéseinek, tapasztalatainak megosztásával közelebb kerülhet másokhoz (nemcsak a párjához!), mert azt a többiek értékesnek, érdekesnek találják, és könnyebben tudnak kapcsolódni hozzá. Kliensem a párkapcsolatban létrejött újra-elköteleződésen, az intimitás elmélyülésén túl az emberek iránti nyitottsága növekedését, önértékelése javulását szintén fontos eredménynek könyvelte el.

Erich Fromm írja a „Szeretet művészeté”-ben, hogy kultúránkat áthatja az a téves előfeltevés, miszerint szeretni tanulás nélkül is tud mindenki, illetve a szeretet tárgy és nem képesség kérdése. „Az emberek azt hiszik, szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni szeretetünkhöz vagy szerettetésünkhöz. … Első lépésként tisztába kell vele jönnünk, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet; ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsajátítani”.

Várom azokat, akik szívesen szentelnének figyelmet szeretetképességük továbbfejlesztésének!

Domján Mónika