A fájdalommal nagyon nehéz szembenézni. Hiszen amikor felfedezzük magunkban, sebezhetőnek, bánthatónak és gyengének érezzük magunkat.
Ráadásul ezek az érzelmek korábbi, hasonló emlékeket aktiválhatnak bennünk és így újra átéljük korábbi sebeinket és saját erőtlenségünket.
Ezért sokszor inkább elfojtjuk, hogy ne kelljen emlékeznünk azokra a történésekre, melyek sérülést okoztak bennünk, így a fájdalom is az elfojtott érzelmek sorsára jut. Vagy folyamatosan emlékezünk, de nem beszélünk róla, hanem némán bezárjuk őket belső világunk börtönébe.
Előfordul, hogy megpróbáljuk kézbe venni a dolgokat és megbüntetjük a körülöttünk lévőket, a legközelebb állókat, mégpedig akkor is, ha nem ők okozták legmélyebb fájdalmunkat, mégis, őket a legapróbb sérelmekért is elítéljük. Az is előfordul, hogy elkezdjük „kiegyenlíteni a számlát”, azonnal revansot veszünk, vagy úgy manipuláljuk a másikat, hogy a helyzet urának érezzen minket, de a megbántottság érzése tk. bennünk marad és csak elodázzuk a szembesülést fájdalmunkkal.
A megbántottság nyomán kialakuló sértődöttségtől már nem félünk annyira, mert nem olyan kiszolgáltatott érzés, hanem már benne mozog a harag belső ereje is, így nem kell annyira erőlködnünk, hogy elkerüljük.
Meditatív elmélkedés:
Ma akkor is átadom magam az érzéseimnek, ha fájdalmasak.
Fokozatosan megtanulom, hogy az igazi erő abban rejlik, ha fájó érzelmeimet felfedezem magamban.
Nem rejtem el, hanem vállalom sebezhetőségemet és bátran átérzem érzelmeimet.
Mától gyakorolni kezdem, hogy fájdalmas érzéseimet megosztom másokkal.
A múlt helyett a konkrét, jelen helyzetekre koncentrálok, visszajelzéseket adok egyenesen annak, aki megbántott.
Viszontbántás helyett őszinte visszajelzést adok érzéseimről, lehetőséget adva a másiknak, hogy közösen épüljünk, változzunk.
Így haladva lassan megkönnyebbülök és továbblépek.
Pszichológiai segítség:
www.lelekkozpont.hu