Mai idézet: „Azt hiszem, rettenetesen fontos, hogy meddig terjed a saját énünk, és mikor lógunk át a másikba, illetve mikor lóg a másik belénk. Vajon meg tudjuk-e teremteni a másiktól való függetlenség és a vele való feloldódás törékeny egyensúlyát. Mert egyszerre szeretnénk megszűnni a másikban, elveszíteni az éntudatunkat, s egyszerre szeretnénk menekülni tőle, hogy ne nyelje el azt, akik vagyunk.”
Háy János
Az író gyönyörűen „megérezte” és leírta sok-sok párkapcsolati dinamika lényegét.
A párkapcsolatok első időszaka a szerelmi mámor, a túláradó érzelmek, a rózsaszín ködben való lebegés fázisa, amikor a pár mindkét tagja szeretne összeolvadni a másikkal, szerelme tárgyával.
A pszichológiában „szimbiózisnak” nevezik ezt az időszakot, melynek alapja a legkorábbi anya – csecsemő kapcsolódási forma, amikor a csecsemőnek még nincsenek énhatárai, még nincs éntudata, hanem teljesen beleolvad az anyába, az un. „duálunióba” és egy közös egységben létezik vele. Margaret Mahler – az emberi fejlődés fázisait kutatva – fogalmazta meg elsőként, hogy az ember lelki születése nem esik egybe fizikai megszületésével, hanem egy hosszabb folyamat eredménye. Ebben a fejlődési folyamatban a csecsemő elindul az önálló tudatnélküliségből, azaz az összeolvadásból a differenciáció útján és fokozatosan leválik az anyáról, melynek eredményeként kialakul a saját éntudata és lassan megszületik önálló személyiségként létezni.
Tulajdonképpen a párkapcsolatokban is hasonló folyamatok mennek végbe, a szerelmi összeolvadásból létrejön a differenciáció, amikor a pár tagjai elérkeznek oda, hogy már szeretnék meghúzni a saját határaikat, mert így tudnak reálisabban létezni közös világukban – és az azon kívüli nagyvilágban. Realitások nélkül semmi nem lenne működőképes, a pár tagjainak nap, mint nap fel kell kelnie, dolgozni kell járniuk, hogy az anyagi feltételeket megteremtsék és bizony az otthoni dolgokat, a háztartást is el kell látniuk, nem is beszélve a megszületendő gyermekekről. Bizony nem sokáig „lebeghetnek a felhők fölött”, egy idő után bekopogtat a realitás az ajtón. Ekkor a pár tagjai már jobban észreveszik egymás realitását is és meglepődve tapasztalhatják, hogy a másik fél nem is pont olyan, mint ahogyan a szerelem első fázisában látták. Ugyanakkor jobban fel merik vállalni a saját valódi igényeiket, kritikáikat és lassan mindketten leválnak a kapcsolódás szimbiotikus formájáról. Ez sajnos fáziskéséssel, konfliktusokkal és néha kiábrándulással is járhat, így előfordulhat, hogy a pár valamelyik tagjától nem érkezik elfogadás a másik felé, és ez párkapcsolati nehézségekhez vezethet
A párkapcsolatokban sokáig hullámzik a szimbiotikus összeolvadás és a határokat építő elkülönülés érzéseinek hullámzása. Végül a pár elérkezhet a kölcsönös szeretet érzéséhez, a saját illetve a másik önálló személyiségének elfogadásáig.
Ezzel birkózunk egy jó ideig a párkapcsolatokban. Azonban ezeknél kritikus szakasznál a kapcsolat akár fel is bomolhat, ha a pár nem tudja megérteni és elfogadni a változások törvényszerűségeit. Ilyen esetekben a párterápia segítséget nyújthat, hogy leküzdjék párkapcsolati nehézségeiket.